bologato-gyongyvirag

Gyöngyvirág

Óvó nénik:

  • Taskáné Molnár Gyöngyi (Gyöngyi néni)
  • Kiss Bianka (Bianka néni)

Dajka néni:

  • Baróthy Zsanett

Gyermekek létszáma: 17 fő

Lány: 8 fő

Fiú: 9 fő

A Gyöngyvirág csoport 2003-ban nyitotta meg kapuit a gyerekek számára, még anno a Liszt Ferenc utcai épületben 18-19 fővel. Azóta a csoportunk az Erzsébet utcai épületbe költözött. Jelenleg 16 gyermek jár a csoportunkba, 3-7 éves korig, a korosztály vegyes.

Minden évben nagyon jó kis mag alakul ki, könnyen kezelhetőek, ügyesek, kreatívak és nyitottak minden újdonságra. A csoport nagyon muzikális, sok a kézműves foglalkozás és erős a csoport szokás- és szabályrendszere valamint nagy hangsúlyt fektetünk az önállóságra már kiscsoportos korban is.

Projektmódszerrel dolgozunk, melynek során a gyerekek szabadon, kötetlenül tevékenykednek. A szülőkkel együtt dolgozzuk fel a témákat, segítjük egymás munkáját. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ismerkedjenek meg az őket körül vevő világgal, ezért sokat járunk múzeumokba, bábszínházi előadásokra és kirándulni.

Sok barátság alakult ki az évek során a gyermekek között, akik óvodán kívül is tartják a kapcsolatot. A 2017/2018-as tanévet 5 nagycsoportos, 5 középső csoportos és 7 kiscsoportos gyermekkel indítottuk szeptemberben. A nagycsoportos és középső csoportos gyermekek példamutatással, és odafigyeléssel segítenek a kicsiknek beilleszkedni csoportunkba és mindennapi életünkbe.

Bianka Kiss fényképe.