kék-búzavirág

Búzavirág

2009-ben nagyon sokan jelentkeztek óvodánkba, de szerencsére nem kellett őket elutasítani, mert a Szent János Apostol Általános Iskola lehetőséget biztosított két tanterem átengedésével csoportunk elindítására. Az első év igazi közösséggé kovácsolta a szülőket, hisz sok munkában vették ki a részüket a gyerekekkel együtt. Igaz ma már iskolások, de még most is tartják egymással (és velünk is) a kapcsolatot. Több kisgyerek is tagja volt és ma is tagja csoportunknak.

Jelenlegi létszámunk 18 fő. Vegyes csoport vagyunk, 7 nagycsoportos, 4 középső, és 7 kiscsoportos. Kedves, barátságos, vidám, nyugodt és szeretetteljes gyerekek a BÚZAVIRÁGOSOK. Mindenre nyitottak, s a sakkozást is hamar megkedvelték, de szeretnek barkácsolni, énekelni, tornázni és természetesen JÁTSZANI. Projekt módszerrel dolgozunk óvodánkban, amely lehetőséget ad arra, hogy a gyermekek szabadon, kötetlenül jussanak ismeretekhez, fejlődjenek különböző készségeik, képességeik. Ennek megvalósításához a szülők segítsége is hozzájárul, hisz különböző anyagok gyűjtésével járulnak hozzá 1-1 témakör feldolgozásához. A nagyok példamutató, odafigyelő segítségével minden évben könnyen beilleszkednek az új kiscsoportosok, mely lehetővé teszi egy igazi kis közösség mielőbbi kialakulását.

Óvó nénik:

  • Németh Gáborné (Ildi néni)
  • Balogh Csabáné (Andi néni)

Dajka néni:   

  • Lakhegyi Erika